TESZT: BMW 116I - TENYERÉN HORDOZ
Tito 2005.02.01. 12:14
Új sármőr lépett piacra a kompakt prémium autók között. Majdnem mindenki megtalálja benne a maga örömét, így hódító útja gyors és intenzív lehet, csak felszereltsége gyér.
|
Nemigen tudnunk jobb üléshelyzetet elképzelni annál, amit az egyes nyújt |
Néhány autót jóval megelőzi a híre, például a BMW 1-es sorozatát is. A gyár okosan csepegtette az információkat az újdonságról, 2001-ben Genfben bejelentette, hogy gyártani fogja a sokat rebesgetett típust, és nem 2-es, hanem 1-es sorozatnak hívja majd a kompakt autót.
Aztán végre eljött 2004. márciusa, amikor megjelentek az első gyári képek, majd ősszel következett a piaci bevezetés, most pedig a tesztautó is megérkezett hozzánk.
Annyira jelentős újdonság az 1-es széria, hogy szerintünk a Mercedes A-osztály és az Audi A3 Sportback piaci premierjét sem véletlenül időzítették az idei második félévre.
|
Sportosságra nem számíthatunk a 116 lóerős motortól, de az ezerhatos konkurenseket ismerve a 116i nem megy olyan rosszul és csak 9,1 litert fogyasztott |
A BMW ugyanis egészen új autóval próbál szerencsét nagyjából ugyanabban a kategóriában, ahol az első generációs Compact több,a jelenlegi nem túl sok sikerrel szerepel.
Ha az 1-es sikeres lesz, akkor a BMW a világ egészét nézve, jó eséllyel megelőzheti a Mercedes-t az értékesítésekben, a prémium gyártók közötti elsőség pedig magától értetődően mindkét gyárnak presztízskérdés.
Ha beülünk, látványra és tapintásra is kellemes felületű műszerfal fogad. A felhasznált anyagok keltette minőségérzet úgy hagy alább, ahogy lejjebb haladunk, a váltó mentén közepes színvonalúra egyszerűsödve.
|
Magas utasoknak alig van hely hátul, a magas küszöb miatt ki- és beszállni is nehéz |
Feltűnően nagy a különbség a két üléssor kényelme között. Elöl első osztályú az utastér, az ülések kényelmesek és nagyon tág határok között beállíthatók. A vezetőülés majdnem a földig leengedhető, a tengelyirányban állítható kormánnyal úgy ültünk az autóban, mintha méretre szabták volna.
Nem fér a fejünkbe, hogyan maradhatott ki az állítható magasságú biztonsági öv az X3 után az 1-esből is, ezt egy olyan "exkluzív" autó, mint az Opel Astra F hátul is tudja, a BMW még elöl sem. Pohártartó sincs, vajon miért?
Hátul már erősen fapadosba hajlik a belső tér, ami nem az üléseken múlik. Az 1-esben egyszerűen túl kevés hely, átlagos kisautók lábtere szokott ennyire szűk lenni hátul, pedig a 266 centis tengelytáv a legnagyobbak közé tartozik az alsó középkategóriában.
|
Helyenként jó, máshol közepes az anyagminőség. Az 1-esben is valódi BMW-be éreztük magunkat |
Szerény a fejtér, a magas küszöb miatt ki- és beszállni is kényelmetlen. Hosszúra nyúltaknak kár is nekifutniuk, a hátsó sor nem az ő világuk. Rakodni elöl és hátul is van hová, a rakodóhelyek passzentosak, de kapacitásuk elegendő. A kesztyűtartót majdnem teljesen elfoglalta a tesztautó olasz nyelvű kezelési útmutatója.
330 literrel a csomagtér szintén kisebb az átlagnál, ráadásul az 1-es sorozat esetében nem lehet szükségpótkerék vagy defektjavító készlet megrendelésével bővíteni a térfogatot, mert az autó gyári első szerelésként defektesen is használható Goodyear EMT abroncsokat kap.
Ma legtöbbször igen nehezek az alsó középkategóriás új autók és erősen lefojtottak a szívó benzinesek. 1,6 literes motorral csak a Toyota Corollában éreztünk meglepő élénkséget az utóbbi időben. A kipróbált egy-hatosok általában tunyák voltak, az Audi A3 FSI-től a VW Golfig, talán a Mazda3-at kivéve.
|
Szériában defekttűrő gumiabroncs jár az 1-eshez, pótkerék nincs. A csomagtérpadló alatti akkumulátor javítja a súlyeloszlást |
Ebből sorból sajnos a 116i sem lóg ki. Abból a dinamizmusból amit egy BMW-től elvárnánk, nem sokat kaptunk, de a menetteljesítmények nem olyan elszomorítók, mint a BMW 316i limuzinban voltak.
Nem megy jól az üresen 1,3 tonnás autó a 116 lóerős motorral, de nem is zavaróan gyenge. 150 Nm-es maximális nyomatéka csak 4300-nál ébred, ami a motorhoz illő kiegyensúlyozott autózásnál hátrány. A tesztautó motorja hidegen nehezen vette a gázt, főleg motorfékezést követően rángatott néha, ami egyedi hiba lehet.
A motornak azért nem csak annyi szerepe van, hogy ne a 118d-vel és 6 217 000 forintnál kezdődjék az árlista. A rövid áttételezés igyekszik a hóna alá nyúlni, száznál ötödikben már 3000-et forog a motor. A rövid váltóval országúton és autópályán is normálisan mozgott a tesztautó.
Autópályán a 116i visszafogott, de egyenletes gyorsítással reagál a padlógázra 130-nál. A motor megfontoltan növeli a tempót, a kitartó gyorsítás eredményeként nem tartott az örökkévalóságig, míg a kilométeróra felkúszott 200-ig.
Egy BMW-be beülve, a váltó megmozgatását követően bekötött szemmel meg lehet mondani, hogy BMW-ben ülünk. Az 1-es sorozat váltója is jellegzetesen BMW stílusú, de nem tökéletes. A fokozatok pontosan és rövid úton kapcsolhatók, de a váltóbot valahogy karcosan járt, enyhén akadozott. |
|